Elmentél Tőlem kedvesem,

s én hagytam, menj csak el!

Hiába lett volna minden, ki menni akar, hagyni kell!

Mosolygott hozzá arcom,

de mögé már senki se néz!

Játszani a közömbös embert,

most látom míly nehéz!

Ha azt kérdezné most valaki tőlem,

hogy mit jelentesz nekem,

egy pillanatig zavarba jönnék,

s nem mernék szólni hirtelen!

Csak sokára mondanám hallkan,

semmiség, egy elmúlt szerelem!

S nem venné észre rajtam senki,

hogy titokban könnyes lett két szemem,

s mennék tovább csendesen!

A szív gyakran áltatja önmagát,

de most már a két szemem kél a könnyeken,

még mindig Te vagy a mindenem!

Ha azt kérdezné valaki most tőlem,

hogy mit jelentesz nekem,

büszkeségből azt felelném,

semmit csak az életem!

Elmegyünk egymás mellett, a két szemed rám nevet,

kacagva köszöntelek én is,

de a hangom kicsit megremeg!

Mosolygok az utcasarokig,

aztán ahogy befordulok, fáradtan a szememhez nyúlok,

s egy könnycseppet az arcomon szétáztatok!