Este volt s a nyári égről rohanó,
tüzes vágyak estek belém,
mikor a bőrünk össze-össze ért!
Egész életemmel ott éltem én,
azon a kicsi darabka helyen,
ahol a bőrünk össze-össze ért!
Most már tudom őt, őt kerestem,
mikor jelenést kért az eszem,
s, ó ti kis virágok, s ti embertelen messzeségek,
értitek-e az ő szavát, ölét?
Mert már nem bírom el,
s az egész asszonyt,
méhike-zümmel és hatalmas,
üstökös-dobó kiálltásokkal kihírdetem!
Micsoda melletted a napsütött szőlőhegy,
a hajnalszőrű friss, égi állat,
vagy a bokrok reggeli ringatózása
a hajadon főldek zsenge tomporán?
Minden asszony csókja összebugyog benned,
s, már sokszor félek, nagyon félek tőled!
Mert mi nagyon összegobozódtunk,
s még minden szabad szálat elkeversz!
Ó, mi akkor is kívánjuk egymást,
mikor énrajtam szőrnyű kövek vannak,
és Te könnyű felhőkön heversz!
