Elmentél Tőlem kedvesem,
s én hagytam, menj csak el!
Hiába lett volna minden, ki menni akar, hagyni kell!
Mosolygott hozzá arcom,
de mögé már senki se néz!
Játszani a közömbös embert,
most látom míly nehéz!
Ha azt kérdezné most valaki tőlem,
hogy mit jelentesz nekem,
egy pillanatig zavarba jönnék,
s nem mernék szólni hirtelen!
Csak sokára mondanám hallkan,
semmiség, egy elmúlt szerelem!
S nem venné észre rajtam senki,
hogy titokban könnyes lett két szemem,
s mennék tovább csendesen!
A szív gyakran áltatja önmagát,
de most már a két szemem kél a könnyeken,
még mindig Te vagy a mindenem!
Ha azt kérdezné valaki most tőlem,
hogy mit jelentesz nekem,
büszkeségből azt felelném,
semmit csak az életem!
Elmegyünk egymás mellett, a két szemed rám nevet,
kacagva köszöntelek én is,
de a hangom kicsit megremeg!
Mosolygok az utcasarokig,
aztán ahogy befordulok, fáradtan a szememhez nyúlok,
s egy könnycseppet az arcomon szétáztatok!
